2015. január 22., csütörtök

Rágcsajószágok babamancsba

Tudom, és már hintem is a hamut a fejemre, de a horgolás mellett a blogolás kicsit háttérbe szorult az elmúlt napokban.. Nálunk totális elektrokáosz volt, és nagyjából újra kellett vezetékelni a házat, így internet is csak mutatóban volt. De legalább volt idő dolgozni. ;-)

Elkészült két megrendelt nyuszisapi: egy kéket Benettnek, egy barnát pedig Noelnek készítettem. :) A sapik természetesen nem indulhattak el  egyedül a hosszú útra, mindenképpen kellett melléjük egy kis kíséret is. Igazam van? Ki hallott már egyedül kóricáló nyuszikról?! Noel nyusziját Bagoly Berci kísérte, Benett nyuszijának Mangó, a szürke elefánt lett a társa. 

Az elefánttartás többnyire kockázatokkal jár... főleg, ha az ember porcelánboltot üzemeltet. De mindenképpen megéri, hiszen egy szürke ormányos mindig jól jön a háznál. Hogy miért?

- Szánkó elé fogni ugyan nem lehet, de szívesen elkísér egy kis téli sétára is.
- A puha fánifüleit kifejezetten elalváskönnyítő rágcsálásra tervezték.
- Keveset eszik, pár mázsa banánnal is beéri.
- Lakásban, sőt akár babaágyban is remekül tartható.
- Sosem iszik...na jó, ünnepnapokon kortyol néhányat a teásüvegből.

És egyébként is.. elefántot tartani csúcsjó. Micsoda kérdés ez?

Szóval Mangó most Benetthez utazik, de a tesói szívesen beköltöznek Hozzátok is. 


A képen már láthatjátok az új logómat is, amit Ági tervezett (a facebookon Eredet néven találjátok meg és a tervezés mellett csodaszép ékszereket is készít). Én imádom, mert annyira eltalálta azt, amit nekünk a Cicamama Kuckója jelent. :) 

Mit kell tudni még Mangóról?

Technika: horgolás
Fonal: Drops Paris (a fehér szegény Mercan)
Fonalszükséglet: bő fél gombóc
Belseje: szintetikus töltőanyag, ami nem áll össze, és nem bújik át a szálak között. 
Mérete: kb. 12 centi



Bagoly Berci a szuperokos és még annál is puhább Rágcsabaglyok családjába tartozik. Tökéletesen bababarát - ahogy Mangó is-, semmi nincs rajta, ami lerágható vagy lenyelhető lenne. Viszont megrágható, dajkálható, éjszaka őrszolgálatra tökéletesen alkalmas, és elfér az apró kis pajtása mancsában is. Beláthatjátok, hogy csupa jó tulajdonsággal rendelkezik. Azt már mondanom sem kell, hogy természetesen szobatiszta, nem élezi a csőrét a bútorokon, nem repked a lámpa körül, és nem hurcol be mindenféle félig rágott egeret a lábtörlőre.. ;)

Mit kell tudni még Bagoly Berciről?

Technika: horgolás
Fonal: Alize Cotton Gold
Fonalszükséglet: néhány méter
Belseje: szintetikus töltőanyag, ami nem áll össze, és nem bújik át a szálak között. 
Mérete: kb. 10 centi


Mindketten jól bírják a mosógép nevű vidámparkos mulatságot, szóval bátran meghempergethetitek őket a délutáni tejpépben. ;-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése