2016. március 14., hétfő

Trish kendő...a VÍRUS :)

Vasárnapi bejegyzésként egy kendőminta kipróbálásának tapasztalatait választottam, mert ilyen már régen volt, és talán Neked is izgalmas lehet, hogyan készül el egy kendő egy újságból választott minta alapján.

Van egy kendőminta, aminek mostanság minden Gombolyag Magazin mániás nekiállt, mégpedig a Trish kendő (Gombolyag Magazin 2016/1). Megfigyeltem, hogy mindig van a csoportban egy favorit, aminek szép sorban mindenki nekiesik. Ebben az újságban pedig kifejezetten sok olyan minta van, amit ki akarok próbálni...többek között két pulcsiminta és a vírus-kendőn kívül még két másik kendő is. Meg egy táska. Meg egy poncsó... :D

A kendő egyrészt rojtos, másrészt lyukacsos háromszög forma. Mivel hosszában horgoljuk, így nagyon jól alakítható a mérete attól függően, hogy mire szeretnénk használni és/vagy mennyi fonalat szánunk rá. Így készíthető egészen nagy méretben, hogy vállra dobva viseld, vagy egészen kicsiben egy lánykának vagy Neked afféle tavaszi nyakbavalónak.

A fonalajánlat Lana Gatto VIP, amivel annyi gondom, hogy gyapjú és kasmír - és persze mindkettőtől remekül tüsszögős leszek. Két gombócot használtak el a tesztdarabokhoz..nyakbadobós kendőméret lett belőle. De a tervező szerint bátran elkészíthető bármilyen fonalból - szabadon lehet variálni a színátmenetes, egyszínű, természetes szálas, vékony, vastagabb, akármilyen fonallal. Ez szerintem mindenképpen jó megoldás kezdő horgolóknak is, mert talán náluk még nincsenek hatalmas készletek felhalmozva, és mivel bármilyen fonalból és bármekkora méretben készíthető, nem kell görcsölni rajta a fonalboltban sem. Nyárra persze érdemesebb valamilyen természetes szálat választani...pamutot, pamut-bambusz keveréket, bambuszt, selymet, selyem-gyapjú keveréket.. szóval valami izgalmasat. :)

Az én választott fonalam Mercan, mert nyáron is kell nekem valami, ami melegít kicsit, ha már kendőt dobok magamra, és mivel alapvetően egy lyukacsos darabot képzelj el, nem fog ártani neki ez a fonal sem... legalábbis remélem.. kiderül, milyen lesz belelő...bár kicsit aggaszt, hogy kevés belőle a két gombóc, de legfeljebb kipótolom..még nem volt olyan horgolt kendő, amihez nekem két gombóc fonal elégnek bizonyult volna.. :) Ebből láthatod, hogy elméletben magamnak szánom a kendőt, de messze még a vége, ki tudja, hogy az enyém akar -e lenni. Ha nem, akkor időben szólni fogok, és lecsaphatsz rá. ;-) A fonal miatt gondoltam egyébként, mert valamiért ezt a két gombócot bedobtam a legutóbbi rendelésbe, egyszerűen csúcs izgalmasak voltak a színátmenetei.. :) Mutatok róla képet.



Van egy érdekes kukacos rész, amitől rojtos lesz a kendő...nagyon variálok vele, hogy azt talán elhagyom... Mert ebben az esetben kaphatna egy szélesebb szegélyt mondjuk egyszínű fonalból. De persze képlékeny nagyon a dolog. 

 És akkor a tapasztalatok:

Elkezdtem a horgolást, és nyugodtan mondhatom, hogy kezdők is bátran belevághatnak, mert jól követhető a mintaleírás és rajz is van hozzá, amit én jobban szeretek a szöveges verzióknál. Ha ismered a láncszemet, kúszószemet, egy-kétráhajtásos pálcát, akkor nem fogsz elakadni vele. Semmi  flikk-flakk, csavarintás, trükközés. Gyakorlott (és időgéppel vagy tenger szabadidővel rendelkező) horgolók egy este-éjszaka alatt összedobják, főleg, ha nem törekszenek extra nagy méretre.

Meghagytam végül a rojtokat, mert kíváncsi voltam, hogy élőben hogy mutat. Érdekes, és tényleg feldobja a kendőt, de nélküle is elképzelhetőnek látom. Horgolni viszont rettenetesen időrabló. Egyébként sem kedvelem a láncszemsorok végighorgolása részt egyik darabnál sem, de itt különösen utálom, mert minden második sor erről szól. De gyakorlásnak tökéletes. ;-)



A minta jól követhető, az elején igényel némi figyelmet, és nem szabad elrutinkodni, mert akkor úgy jár az ember jánya, mint én..szóval bonthatja vissza sorokon keresztül. Néhány sor után rögzülni fog a horoglás ritmusa, az ismétlődő mintaegységek sorrendje és akkor már nem kell hozzá a rajz sem, tévénézős, utazós projektté válik. 

A fonal színátmenetei nagyon izgalmasak lesznek, ugyanis ennek köszönhetően minden rojt más színű, és ez a fonal azért is jó választás, mert nem drasztikusan csíkos, hanem szépen keveredő árnyalatokat kapunk végül. Láttam a kendőt Alize Diva fonalból.. hát nem tudom, nekem nagyon csíkos...pontosabban inkább az a baj, hogy vastag csíkos.. Így a fonalválasztásnál érdemes lehet erre is odafigyelni. Nagyon jól állnak a kendőnek a rövid színátmenetek, a kevert festés és a semisolid (adott árnyalatokon belül váltakozó) festés is, és szerintem ultra jó lehet egy nagyon hosszan színátmenetes fonallal is. Ilyet csak gyapjúban és kézi festéssel találsz, ami az árán is meglátszik persze, de megéri beruházni.
Ahogy néhány napja olvastam egy mémben: túl rövid az élet, hogy vacak fonalakat használj. ;-)




Extra ötlet!

Ha még nem tudod, Anyák napjára mivel lepd meg az Édesanyádat, Nagymamádat, Keresztanyádat, akkor itt a lehetőség... addig még gyorsan megtanuljuk az alapokat, és kezdőként is el tudod majd készíteni néhány nap alatt, az öröm pedig akkora lesz, hogy minden idők legjobb ajándékáért zsebelheted be a piros pontokat. ;-)
Pedagógus napra, és év végén a tanár néninek, bölcsis-ovis nevelőknek, dadusoknak is tökéletes ajándék. Készítsd bambusz vagy puha merinó fonalból, és máris közelebb kerülsz a megfizethető luxus kategóriájához!

2 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Kúszószem, vagy más néven hamispálca. Amikor nem készítesz igazi kispálcát/rövidpálcát, csak szimplán áthúzod egyik hurkot a másikon. A neten találsz rá videót, én még adós vagyok a sajátommal, de minden hozzászólás motivál arra, hogy folytassam a videókészítést is. :)
      Köszönöm. :)

      Törlés